Hirdetés

Gyengén teljesített az új Power Rangers, veszélyben a folytatás

|

Nem áll jól a reboot szénája, ami akár hatással lehet a betervezett következő részre is. A rajongók mozgolódnak a Power Rangers megmentéséért.

Hirdetés

Nemrég debütált a mozikban a vadonatúj Power Rangers film, ami a trailerek alapján bizony egész hangulatosnak tűnt, azonban most úgy néz ki, hogy mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Haim Sabannak pedig hiába vannak már tervei a folytatást illetően, elképzelhető, hogy nem lesz alkalma továbbvinni a történetet.

Hirdetés

Míg a világ nagy részén már március végén vagy április elején a mozikba került az új Power Rangers, addig Kínában csak tegnap debütált a tini szuperhősök kalandját bemutató alkotás, de mindössze 1,2 millió dollárt termelt az első napon. Az összbevétel sem a legjobb, ugyanis a 100 millióból elkészült film eddig nagyjából 135 millió dollárt hozott, ami nem túl erős teljesítmény, legalábbis a szigorú üzletemberek szemével nézve.

A Forbes becslései szerint ez a szám a későbbiekben is csak kis mértékben nőhet, és 145 millió dolláros nemzetközi bevételre számíthat a Power Rangers mozit jegyző Lionsgate.

Közben néhány rajongó már elkezdett intézkedni, létrehoztak egy "Make Power Rangers Great Again for ALL Ages" nevű Facebook csoportot, és azt szeretnék elérni, hogy a power rangerek ne csak gyerekeknek szánt rajzfilmekben szerepeljenek. Azt kérik mindenkitől, aki egyetért velük, hogy tweeteljenek erről, hogy a fejesek megtudják a rajongók kívánságait.

Ugyan még semmi sem biztos, de sajnos megvan rá az esély, hogy az alacsony számok miatt a stúdió kénytelen lesz lefújni a folytatást, mert nem éri meg nekik még több pénzt beleölni. Ti mit gondoltok, érdemes lenne?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)