Hirdetés

A Predator visszatér, de Antal Nimród nem

|

A Vasember 3 rendezője készítheti el az új Predator rebootot.

Hirdetés

Az 1987-es kultikus, Ragadozó néven keresendő akciófilmben Arnold Schwarzenegger rúgta szét a Predator hátsóját, majd három évvel később Danny Glover tette ugyanezt. Két, az Aliennel folytatott affért követően 2010-ben Antal Nimród rebootolta a sorozatot Ragadozók címen, viszont ez is csak nyomokban hozta azt a színvonalat, amit elvárnánk a franchise-tól.

Lehetséges, hogy most a Vasember 3 és a Durr, durr és csók rendezőjének képében megérkezett a felmentősereg, ugyanis Shane Black került az új Predator reboot élére a 20th Century Fox megbízásából. Black felelt egyébként a Halálos fegyver sorozat, Az utolsó cserkész és Az utolsó akcióhős filmek sztorijaiért is. A forgatókönyvet a Robotzsaru 3 rendezőjére és írójára, Fred Dekkerre bízták. Hogy végül a kiadó miért döntött az újrakezdés mellett ahelyett, hogy folytatta volna Nimród alkotását (amely 2010-ben zöld utat kapott), az jelenleg rejtély.

Remélhetőleg a közeljövőben - mondjuk a július 24-től 27-ig tartó Comic-Conon - többet is megtudunk majd a projektről. Szerintetek jó ötlet az újabb reboot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)