Hirdetés

[Frissítve] Koronavírus miatt az intenzívre került a Rammstein énekese

|

Till Lindemann egy moszkvai koncertről tartott hazafelé.

Hirdetés

Frissítés: Időközben a Rammstein hivatalos Facebook oldalára felkerült egy bejegyzés, amelyben cáfolták Lindemann fertőzöttségét, elmondásuk szerint az énekes koronavírus-tesztje negatív lett, már sokkal jobban van, az intenzív osztályról is áthelyezték.

Eredetileg írtuk: A német Bild számolt be arról, hogy a Rammstein zenekar 57 éves énekese március 15-ei moszkvai koncertjét követően Berlinbe tartott, azonban megérkezését követően kiugróan magas láza miatt azonnal kórházba szállították.

Hirdetés

Itt az orvosok előbb azt állapították meg, hogy a lázát tüdőgyulladás is kíséri, majd pozitív lett a koronavírus tesztje is. Egy berlini kórházban elkülönítették, intenzív osztályra tették, de már nincs életveszélyben, állapota javult.

Németországban több mint 34000 koronavírusos esetet regisztráltak, és 171 halálos áldozatot szedett a járvány, mellyel átlag alatti a halálozási arány.

Mielőbbi felépülést kívánunk neki, ti pedig vigyázzatok magatokra, és tartsátok be az operatív törzs, valamint a kormány javaslatait, rendelkezéseit, pláne most, hogy kijárási korlátozást vezettek be.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)