Hirdetés

Rengeteg pénzért talált gazdára a fegyver, amit Sir Sean Connery használt James Bondként

|

A napokban egy árverésen lehetett licitálni a kellékre, ami egy gyűjtőnek sokkal többet ért, mint amennyit a szakértők gondoltak.

Hirdetés

A filmes relikviák és egyéb ritkaságok világában sokszor előfordul, hogy milliók repkednek, Pokémon kártyáktól a forgatási kellékekig sok minden kelt már el annyiért, amennyit a legtöbben egész életük során nem keresnek meg. Szakértők úgy gondolták, 150 és 200 ezer dollár közötti összegért (ez 46-61 millió forint) fog új tulajdonosához kerülni az a Walther PP, amit a közelmúltban elhunyt Sir Sean Connery a Dr. No forgatásán használt.

Végül valaki még ennél is jóval többet, 256 ezer dollárt,  avagy mintegy 78 millió forintot adott érte. Ezen az aukción egyébként a Top Gunnál, az Egy becsületbeli ügynél és a Ponyvaregénynél használt tárgyak is kaphatók voltak.

Hirdetés

Tom Cruise sisakjáért például 108 ezer dollárt adtak (kb. 33 millió forint), de valaki jó árat fizetett azért a Katanáért is, amit Bruce Willis a Ponyvaregényben tartott a kezében: ennek értékét 1500 dollárra becsülték, de a vásárlónak végül megért 35 200-at is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)