Hirdetés

Rian Johnson szívesen rendezne egy részt a The Mandalorianből, de van egy kis bökkenő

|

Vannak, akik örülnének neki, és vannak, akik már az ötlettől is frászt kapnak, mindenesetre Rian Johnson imádná, ha összejönne a dolog.

Hirdetés

A Star Wars: The Mandalorian eddigi két évadát általában még azok a Csillagok háborúja-rajongók is szeretették, akik utálták a Disney-féle új trilógiát, és legszívesebben örökre elfelejtenék annak középső felvonását, a Rian Johnson által rendezett nyolcadik epizódot, Az utolsó Jediket. Hiába zsörtölődnek a morcipókok, minden jel szerint a stúdió továbbra is kitart Johnson mellett, aki elvileg egy új trilógiát rendezhet majd valamikor a jövőben. 

Szíve szerint azonban már jóval korábban visszatérne a direktor a messzi-messzi galaxishoz: a USA Today szerzője, Sariah Wilson ugyanis megkérdezte őt, hogy szívesen rendezne-e egy részt a The Mandalorianből.

Hirdetés

Johnson pedig elmondta, hogy imádná, ha ilyen lehetősége nyílna, de jelenleg minden az időbeosztásán múlik. Most épp a Tőrbe ejtve folytatását írja a Netflixnek, amit aztán ő is rendez, később pedig a Poker Face sorozattal lesz elfoglalva, ez a Peacockon fog debütálni. Ettől függetlenül nagyon szeretne majd valamikor részt venni a The Mandalorian munkálataiban, sőt az első évad forgatására is ellátogatott anno, ahol teljesen beleszeretett bébi Yodába, azaz Groguba.

Ti örülnétek, ha Johnson kapna egy esélyt a The Mandalorianben, vagy maradjon inkább távol a szériától?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)