Hirdetés

Rian Johnson szerint várhatóan megismerhetjük majd Snoke történetét

|

A rendező úgy gondolja, hogy pont eleget tudunk a karakterről, de egyúttal számít eredettörténetre is.

Hirdetés

A Star Wars: Az utolsó Jedik több ponton is megosztotta a rajongók véleményét. Az egyik legnagyobb döbbenetet az okozta, hogy Az ébredő Erőben főgonoszként beharangozott Snoke-ot milyen egyszerűen írták ki a történetből.

Hirdetés

Az utolsó Jedik rendezője, Rian Johnson véleménye szerint alapvetően nem kellett volna ennyire komoly ellenségként kezelni a Snoke-ot, és ő eredetileg sem azt tervezte, hogy egy Palpatine-szintű karaktert hoz létre. A Gamesradarnak adott interjúban azt is elmondta, hogy még Az ébredő Erő előtt írta a filmet, így egyáltalán nem befolyásolta őt a rajongói visszhang. Arra viszont számít, hogy a jövőben kapunk majd egy Snoke háttértörténetet - nem lenne meglepő, hiszen C-3P0 vörös karjára egy Marvel képregényből, Grievous jövőjére pedig a Klónok háborúja tévésorozatból kaptunk válaszokat.

A témával kapcsolatban természetesen Mark Hamill is nyilatkozott. Szerinte sem baj, hogy szinte semmit nem tudtunk meg Snoke-ról a halála előtt, mert így legalább Rey és Kylo Ren konfliktusára lehet fókuszálni, illetve több más szálon lehet vezetni a történetet.

Ti mit gondoltok, elférne még egy Snoke eredettörténet a Star Wars univerzumban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)