Hirdetés

Robert Pattinson visszatért a The Batman forgatáshoz

|

A jelek szerint a színész már meggyógyult, és zavartalanul folytatódhatnak tovább a The Batman munkálatai. Idejük van bőven, hiszen a premiert elhalasztották.

Hirdetés

Pár hete érkezett a hír, miszerint Robert Pattinson is megfertőződött koronavírussal, az akkor még jövőre tervezett The Batman forgatásait pedig leállították. Időközben a Warner Bros. hivatalosan is bejelentette, hogy csúszik a premier (ehhez persze a Dűne késése is hozzájárult), de a jelek szerint legalább maga a forgatás folytatódhat. Annak rendje s módja szerint pedig az első lesifotók is megérkeztek a helyszínről.

Ezeken egyrészt jól kivehető, hogy Bruce Wayne egy temetésen vesz részt (valószínűleg Gotham City Hallnál, tehát a városháza épülete előtt), ráadásul nem ő az egyetlen főbb szereplő, aki felbukkant ebben a jelenetben.

Hirdetés

A városháza előtt Rupert Penry-Jones portréja látható, így több mint valószínű, hogy az általa alakított karakter temetésére gyűlt össze a tömeg, de azt egyelőre még nem tudjuk, hogy kit fog játszani a filmben. Elég valószínű, hogy a The Batman főgonosza, Riddler/Rébusz tette el őt láb alól, de ez egyelőre csak feltételezés.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

More bts The Batman pics #brucewayne @hero.daily @batman_dccomics @batmanknightfan @bat_universe @dceubat @the.batman2021 @the.batman @long_live_the_bat_ @gothambatgram @dc.marvel.unite @dcgramm @dccomics @dcnewsfeed @_dcnews @wdcfilms @dccomicsfinest @dccomics_unlimited @thedcuniverse @everything_dcucomics @multiversedc @dccomicsunited @dc_nation_universe itsryanunicomb @worldofdcfilms @dccomicsvault @dc_marvel_fans #batman #thebatman #robertpattinson #joker #gotham @gothamknightreturns @wbpictures #photoshop #edits #ootd #comicbooks #comiccon #comics @thegothamvault @heroic_comics @_geek.arts_ #bvs @variant_official @heroes_united @saadleup #batmanvsuperman

John Regan (@johnkregan) által megosztott bejegyzés,

Ez azonban még messze nem minden, sikerült ugyanis lefotózni Selina Kyle (Zoe Kravitz), vagyis a Macskanőt is, aki az alábbi forgatási képen civilben sétálgat.

Ugyancsak tudunk mutatni egy fotót Pingvinről, azaz Oswald Cobblepotról, akit (bármennyire hihetetlen is ez a képre nézve) Colin Farrell alakít.

Ha minden jól megy, akkor a The Batman 2022. március 4-én fog megérkezni az amerikai mozikba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)