Hirdetés

Russell Crowe is csatlakozott a Thor: Love and Thunder stábjához

|

Ismét egy DC-s színész ugrik majd be egy Marvel moziba, lassan már szokás válik ebből.

Hirdetés

Emlékeztek arra a két részt is megélt toplistánkra, amelyben olyan színészeket gyűjtöttünk össze, akik Marvel és DC moziban is játszottak az évek során? Hamarosan újabb nevet kell felvésünk a listára, nemrég kiderült ugyanis, hogy Russell Crowe is csatlakozott a készülő Thor: Love and Thunder stábjához - Crowe korábban ugyebár az Acélemberben alakította Superman apját, Jor-Elt.

Taika Waititi Thor folytatásában egyébként egy másik DC-s veteránt is viszontláthatunk majd, hiszen a főgonoszt, Gorrt az istenölőt az egykori Batman, Christian Bale fogja eljátszani

Hirdetés

Mozgalmas filmnek ígérkezik a Thor: Love and Thunder, hiszen Russell Crowe mellett (kinek pontos szerepére egyelőre még nem derült fény) visszatér Chris Hemsworth mint Thor, Natalie Portman mint Jane Foster, Tessa Thompson mint Valkűr, Jaimie Alexander mint Sif, és ha minden igaz, akkor gyakorlatilag az egész Galaxis Őrzői csapat is tiszteletét teszi a folytatásban. Kíváncsian várjuk, mit tud majd Taika Waititi kihozni egy olyan filmből, ami ilyen sok szereplőt megmozgat. Egyelőre elég kusza még a Disney megjelenési naptára, de reményeink szerint 2022-ben nézhetjük majd meg a mozikban a negyedik Thor filmet.

Ha esetleg lemaradtatok volna a fentebb említett két toplistáról, akkor alább videós formában is meg tudjátok őket nézni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)