Hirdetés

Ryan Reynolds elárulta, mi volt a legrosszabb színészi melója

|

Elég részletesen mesélt a rémálomba illő munkáról.

Hirdetés

Joggal nevezhetjük napjaink egyik legfelkapottabb színészének Ryan Reynoldsot, aki számos nagyágyúval alakított már együtt filmekben, és a képregény-rajongók nagy örömére kifejezetten jól áll neki Deadpool szerepe is.

Habár a színész most éppen némi pihenőre vágyik a sok munka után, szerencsére nem tűnt el teljesen, és nem olyan régen meg is osztott egy érdekes sztorit a nagyérdeművel. Reynolds egy ComicBook.com-nak adott interjúban mesélt arról, hogy mi volt a legrosszabb munka, amit színészi karrierje során valaha elvállalt. Egészen pontosan az egyik első melójáról van szó, ami ekkor még nyilván nem valamiféle hatalmas blockbuster volt, hanem egy tévésorozat.

Hirdetés

Talán 18 vagy 19 éves lehetett a színész, amikor egy sitcom pilotjának, vagyis legelső részének forgatásán vett részt. Ez már önmagában elég stresszes lehetett, hiszen élő közönség előtt forgattak, de állítása szerint a nézők megérkezése előtt mindent átírtak, és igazából senki sem tudta a szövegét, mégis igyekeztek összehozni valamit. Reynolds úgy emlékezett, hogy ez volt az első alkalom, amikor tényleg megpróbált improvizálni kamera előtt, de rémálomba illő volt az egész helyzet, mivel 400-500 ember bámulta a szenvedését.

Nektek egyébként melyik a kedvenc filmetek a színész repertoárjából?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)