Hirdetés

Sajnos úgy tűnik, nem érdemes a Suicide Squad rendezői változatára várnunk

|

Habár a Justice League kap új verziót, nem valószínű, hogy David Ayer filmjével is ez történik.

Hirdetés

Hosszú idő után a kitartó DC-rajongóknak sikerült kiharcolniuk, hogy napvilágot lásson a Justice League film Snyder-féle változata, ami majd az HBO Max kínálatában fog debütálni. Ezen felbuzdulva a Suicide Squad kapcsán is megindult egy hasonló kampány, de kicsi az esély arra, hogy újból megtörténjen a csoda.

Hirdetés

Egy darabig úgy tűnhetett, hogy akár még lehet is esély a Suicide Squad másik verziójának megjelenésére, hiszen még David Ayer, a film rendezője is azt nyilatkozta, hogy könnyű lenne elkészíteni a rendezői verziót. Azonban nemrég az HBO Max fejese, Tony Goncalves is megszólalt az új követeléssel kapcsolatban, és nem mondott túl biztató dolgokat.

Szerinte ugyanis nem teremt precedenst a Justice League Snyder-féle változata, és habár nekik oda kell figyelniük a fogyasztói útmutatásokra, ez nem jelenti azt, hogy az összes létező rajongói csoport kívánságaiba beleölik majd a pénzüket. A szépen megfogalmazott üzenetből tehát nagyjából az következik, hogy ne nagyon várjuk azt, hogy esetleg más, nem túl jól sikerült filmek is kapnak új verziókat a jövőben.

Ti szívesen megnéznétek a Suicide Squad Ayer-féle változatát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)