Hirdetés

Senki sem számított erre, folytatást kap a Waterworld

|

Kevin Costner posztapokaliptikus akciófilmjének utódját azonban nem a moziban kell majd keresnünk.

Hirdetés

Sokan bukásként tartották számon az 1995-ben bemutatott Waterworld - Vízivilágot, és ami azt illeti, jó ideig igazuk is volt, hiszen a rendkívül költséges produkció (175 millió dolláros büdzséje, amire még rájött a marketing és egyéb kiadások, annak idején rekordnak számított) nem szerepelt elég jól ahhoz a pénztáraknál, hogy pozitív legyen a mérleg. Szükség volt még arra is, hogy az évek során számottevően javuljon a megítélése, és kimondottan jól fogyjanak a DVD-s, illetve Blu-Ray lemezes kiadások.

Mégis kevesen fogadtak volna arra, hogy valaha bárki úgy dönt, érdemes felmelegíteni az ötletet, mi több, negyed század elteltével elkészíteni a legendás Szárazpartot kereső Tengerész történetének közvetlen folytatását.

Hirdetés

Márpedig épp ezen szándékukat erősítették meg a mozifilm producere, John Davis és John Fox a Collidernek adott interjújukban. A cselekmény szálait húsz év elteltével a padlóról felcsippentő és remélhetőleg értelmes módon továbbgöngyölítő projekt formátuma tévésorozat lenne, amely - feltéve, hogy a Universal él opciós jogával, és berendeli a pilotot vagy akár egy teljes évadot - jó eséllyel saját streamingplatformja, a Peacock kínálatát fogja erősíteni.

A producerek a filmben megismert karaktereket kívánják visszahozni, de egyelőre még egyetlen színészt sem nevesítettek, és persze nem garantált hogy Kevin Costner, Jeanne Tripplehorn és Tina Majorino hajlandó lesz csatlakozni a stábhoz. Ellenben közölték, hogy a rendezőt már megtalálták Dan Trachtenberg személyében, kinek filmográfiája eddig mindössze a Clowerfield Lane 10-et tartalmazza, de ő dirigálja az új Predator mozit, a Skullt is.

Ami Trachtenberg tévés tapasztalatát illeti, rendezett egy Black Mirror epizódot a Netflixnek, egy The Boys részt az Amazonnak, és szintén ő vezényli le Az elveszett jelkép című Dan Brown-regény alapján készülő The Lost Symbol sorozat pilotjának forgatását. Történetesen épp a Peacocknak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)