Hirdetés

Sharon Stone nem örül az Elemi ösztön 30. évfordulós XXX kiadásának

|

A színésznő számára kényelmetlen a film, de semmit se tehet a rendezői változat kiadása ellen.

Hirdetés

Nemrég derült ki, hogy Sharon Stone új önéletrajzi könyvében, a The Beauty of Living Twice-ban (magyarul Kétszer élni, mi lehet ennél szebb címmel fog megjelenni) az 1992-es Elemi ösztönnel kapcsolatos kellemetlenségeiről is szó esik.

A színésznő azt állítja benne, hogy a film leghíresebb jelenete (amiben egy rendőrségi kihallgatáson bugyi nélkül veti át egyik lábát a másikon) úgy jött létre, hogy átverték: azt mondták neki, hogy a nemi szervéből semmi sem fog látszani a felvételen, viszont az alsóneműjét le kell vennie, mivel a ruhaanyag visszaverte volna a fényt, és ez ellentmondott volna a szkriptnek, miszerint a karakter nem visel alul semmit a kihallgatáson. 

Stone szerint ő maga is a felvételt látva döbbent rá a dologra, és állítólag fel is pofozta Paul Verhoeven rendezőt, majd azt követően többször is végiggondolta higgadtan a dolgot, mivel rengeteget küzdött a szerepért, végül nem lett belőle ügy, csak neheztelés. 

Hirdetés

Emiatt pedig érthető módon a 63 éves színésznő azért sem rajong, hogy a film 30. évfordulójának apropójából egy új változat jelenik meg az Elemi ösztönből. Stone egy ausztrál show, az A Current Affairben számolt be róla, hogy a stúdió úgy döntött, kiadja a rendezői változatot XXX megjelöléssel. Érthető, hogy miért nem örül, ugyanakkor azt is elmondta, hogy nem tehet ellene semmit. 

Bár azóta már hozott új szabályokat a filmes és televíziós színészeket tömörítő Screen Actors Guild, amik szabályozzák, hogy miket lehet felhasználni a leforgatott anyagokból, de ezeket már azután hozták, hogy Stone elkészítette volna az Elemi ösztönt, szóval rá sajnos nem vonatkoznak. A színésznő fanyar humorral hozzátette: a megbánás olyan, mint a fing, miután kint van, már nem tudod visszacsinálni, csak bűzlik és eltűnik. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)