Hirdetés

Felbukkant a Star Wars eredeti forgatókönyve, tudjuk, ki lőtt először

|

Egy könyvtár mélyéről került elő a Star Wars Episode IV eredeti forgatókönyve, amely egyszer és mindenkorra lezárja a vitát azzal kapcsolatban, hogy Han Solo vagy Greedo lőtt-e először.

Hirdetés

Már az eredeti film kapcsán is volt némi vita azzal kapcsolatban, hogy Han Solo vagy Greedo volt-e az első, aki tüzet nyitott a másikra, de amikor George Lucas 1997-ben újravágta az epizódot és teljesen megváltoztatta a jelenetet, elszabadult a pokol. 

Lucas 2012-ben úgy nyilatkozott: „Én csak megpróbáltam eloszlatni a kételyeket, de ez nem tetszett az embereknek. Mindenki szerette volna belelátni Han Solo-ba a hidegvérű gyilkost, pedig nem az. Az eredetileg használt felvételek elég zavarosak voltak, ezért is cseréltem ki a jelenetet egy olyan, nagyobb látószögű változatra, ahol tisztán látszik, hogy Greedo lőtt először.

https://www.youtube.com/watch?v=fKxOEUhRMt0

Egyesek el is fogadták Lucas érvelését, most azonban újabb bizonyíték látott napvilágot, amely ennek a szöges ellentétét állítja. A New Brunswick-i egyetem könyvtárából most előkerült a Star Wars forgatókönyvének egyik első vázlata (1976. március 15-i dátummal), és bár egyelőre nem hozták nyilvánosságra az egészet, a könyvtáros 100 százalékos bizonyossággal állítja, hogy Han Solo lőtt először.

A forgatókönyv egyébként tartogat még néhány meglepetést: Luke családi neve például Starkiller, és a film címe sem Star Wars Episode IV: A New Hope, hanem egyszerűen Saga 1.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)