Hirdetés

Star Wars: Episode IX - J.J. Abrams elsőre visszautasította a rendezést

|

Az ébredő Erő rendezője nem akarta elvállalni a trilógia záró epizódját, mert úgy érezte, túl közel áll a szívéhez a projekt.

Hirdetés

A harmadik Star Wars trilógia utolsó részét eredetileg Colin Trevorrow rendezte volna, csak aztán nem teljesen értették meg egymást a Disney-vel, így lapátra került. Ekkor kapta vissza J.J. Abrams a stafétabotot.

Hirdetés

Arról azonban eddig nem szólt a fáma, hogy első körben Abrams sem akarta elvállalni a munkát. A rendező egy interjúban mondta el, miért félt a folytatástól:

"Úgy éreztem, hogy túl veszélyes lenne ennyire közel kerülni valamihez, amit annyira szeretek. Bár tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek tetszett Az ébredő Erő, úgy érzem, én sikernek könyveltem el. Letettünk valamit az asztalra, és a távozáskor pontosan annyira szerettem a Star Warst, mint amikor elkezdtük. Boldogsággal töltött el a végeredmény. És hogy ezt újra átéljem, kicsit olyan volt, mintha tűzzel játszanék. Miért mennék vissza?"

Végül a felesége győzte meg a dologról, annak ellenére, hogy milyen szoros határidőkkel kellett dolgoznia. Abrams elmondása szerint úgy kapta meg a filmet, hogy még forgatókönyv sem volt, ebből következtethetünk arra, hogy Trevorrow ötleteit teljesen kukázták.

"A döntés megszületésétől a premierig alig két év állt rendelkezésre, és tényleg semmi nem volt meg. Nem volt sztori, nem volt stáb, nem voltak dizájnerek, nem voltak díszletek. Volt egy csapat, de mindent elölről kellett kezdeni. De úgy érzem végül eljutottunk arra a pontra, hogy valami igazán különlegeset tettünk le az asztalra. Megkönnyebbülten dőlök hátra otthon, és örülök, hogy végül elvállaltam."

Csak remélni tudjuk, hogy mi is így érzünk majd, amikor kijövünk a moziból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)