Hirdetés

A rajongók nagyon szeretnék, ha elkészülne a Han Solo spin-off folytatása

|

Annak ellenére, hogy kasszáknál nem teljesített túl fényesen a film, most elkezdtek kampányolni a folytatás mellett.

Hirdetés

Pontosan egy évvel ezelőtt került a mozikba a Han Solo: Egy Star Wars történet, ami akkor annyira kiverte a biztosítékot sok helyen, hogy szinte vérre menő küzdelmet folytattak a rajongók és a kritikusok.

Hirdetés

A film mindössze 392 millió dollárt hozott a konyhára, ami Star Wars mércével mérve bukásnak számít, és állítólag a film "visszafogott sikere" miatt halasztották a Boba Fett és Obi-Wan filmeket is. Az elmúlt egy év azonban a jelek szerint megszépítette az emlékeket, ugyanis a Trónok harca újraforgatás árnyékában az elmúlt napokban egy másik dolog miatt is kampányoltak az emberek a neten.

A #MakeSolo2Happen hashtag épp trendingel Twitteren, rengetegen álltak be a kezdeményezés mögé, köztük a Chewbaccát játszó színész is. Egyelőre sajnos elég kicsi az esély arra, hogy ebbe az irányba tegyen lépéseket a Disney, hiszen a tervek szerint az idei film után egy rövid pihenőre küldik a messzi-messzi galaxist, de talán a későbbiekben még újragondolják a dolgot.

Ti örülnétek egy második Han Solo filmnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)