Hirdetés

Meg is van a Han Solo film új rendezője

|

Egy amerikai lap után a Star Wars hivatalos oldalán is közzétették, melyik Oscar-díjas rendezőt szerződtette a Lucasfilm a Han Solo fiatalkorát feldolgozó filmhez.

Hirdetés

Tegnap jelentette be a stúdió, hogy a következő Star Wars spinoff két rendezője nem fejezi be a Han Solo film munkálatait. A Hollywood Reporter ma kész tényként közölte, hogy Phil Lord és Christopher Miller nem önként távozott, hanem kirúgta őket a Lucasfilm a kreatív nézeteltérések miatt, sőt, az utódjuk kilétét is lehozták.

Hirdetés

Belsős forrásokra hivatkozva írták, amit azóta a hivatalos Star Wars weboldal is megerősített, hogy Ron Howard foglalja el a rendezői széket. A színész-rendező korábban több projekten együtt dolgozott George Lucasszal, sőt, arra is kapott felkérést, hogy ő rendezze a Baljós árnyakat. A Star Wars kitalálójától függetlenül is komoly rendezői önéletrajzot tudhat magáénak, az Egy csodálatos elméért Oscar-díjat kapott, de ő volt az Apollo-13A remény bajnoka, valamint A Da Vinci-kód rendezője is, úgyhogy már bőven van rutinja nagy költségvetésű projektek terén.

"A Lucasfilmnél hisszük, hogy a Star Wars filmek célja elsősorban, hogy élvezetet hozzanak és megőrizzék a saga szellemét, amit George Lucas negyven éve útjára indított"

- nyilatkozta a cég elnöke, Kathleen Kennedy a közleményben, amiben bejelentették, hogy július 10-én folytatódik a forgatás.

Szerintetek Howard kezében jó helyen lesz a Han Solo spinoff?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)