Hirdetés

Kész a Star Wars IX forgatókönyve

|

J. J. Abrams árulta el nemrég, hogy elkészültek a Star Wars kilencedik epizódjának történetével és már azt is kitűzték, mikor kezdődnek a trilógia zárófilmjének munkálatai.

Hirdetés

Érdekesen alakult a Star Wars új trilógiájának története, hiszen miután Az ébredő Erő sokak szerint túlságosan szorosan követte az eredeti trilógia történeti formuláját, Az utolsó Jedik csak úgy tett, mintha lemásolná az ötödik részt, hogy aztán mindent a feje tetejére állítson. Ezek után nincs könnyű helyzetben a lezárást illetően a kilencedik részre visszatérő J. J. Abrams, de úgy tűnik, nem hagyta, hogy a rajongói elvárások nagy nyomást helyezzenek rá.

Hirdetés

Nemrég a Late Show-ban Stephen Colbert vendége volt, ekkor árulta el, hogy a kulcsfontosságú forgatókönyv elkészült és úgy tűnik, Abrams kifejezetten élvezte a történet előkészítését.

"Megvan a forgatókönyvünk, ami nekem nagyon fontos. Július végén kezdjük a forgatást. Volt, hogy nem voltam olyan szerencsés, hogy előre meglegyen a forgatókönyv, de ezt most Chris Terrióval együtt írtam, aki egy zseni és nagyon élvezem az egészet"

- mondta a rendező.

Abrams és Terrio kettősén kívül egyébként sokan dolgoznak még a Star Wars univerzumában játszódó történeteken, Rian Johnson trilógiája mellett David Benioff és D.B. Weiss is saját sztorikon dolgozik, ahogy a sorozatok terén is erősíteni szeretne a Disney.

Szerintetek milyen lesz a Star Wars IX sztorija? Inkább egy hagyományos hollywoody happy endre számítotok, vagy várhatunk valamilyen csavart?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)