Hirdetés

Star Wars IX - kiszivárgott néhány eléggé spoileresnek tűnő kép

|

Az érdekes rajzok mellett az új film több szereplőjéről is érkeztek fotók, így még Lando Calrissiant is megnézhetjük.

Hirdetés

Idén decemberben érkezik meg a Star Wars kilencedik felvonása, ám eddig még nem igazán kaptunk a filmről semmiféle hivatalos anyagot a Disney-től. Most viszont megjelent egy csokornyi kép az interneten, amelyeknek köszönhetően megtudtunk néhány apróságot az új trilógia befejező részéről.

Hirdetés

Egy JediPaxis nevű felhasználó a Redditen tett közzé egy bejegyzést, amiben több, elméletileg a Star Wars IX-hez kapcsolódó concept artot, illetve fotót láthatunk. Ha valódiak a kiszivárgott anyagok, akkor a következő részben több újfajta idegennel is találkozhatunk majd, és lesz egy eddig még nem látott droid is, ami majd BB-8-et idegesíti a kaland során.

A fotókon többek között szemügyre vehetjük Richard E. Grant karakterét, aki az Első Rend egy tisztje lesz, Dominic Monaghan pedig az Ellenállás tagjaként fog majd feltűnni a mozivásznon. Az is érdekes még, hogy Rey már hófehér ruhában feszít, és Poe Dameron is új öltözéket kapott, Kylo Ren sisakja pedig időközben meg lett javítva. Emellett megnézhetjük még az idős Lando Calrissiant is, akinek öltözéke pont úgy néz ki, mint a Solo: Egy Star Wars-történetben.

Leaked Episode IX Concept Art and Reference Photos from r/StarWarsLeaks

Szerintetek valódiak lehetnek ezek a képek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)