Hirdetés

Így néz ki a Star Wars karakterek szociális hálója

|

A Star Wars világa tele van számtalan fura lénnyel és robottal, akiket mind számon tartani kemény feladat. Egy magyar cég megvalósította ezt és számba vett minden karaktert.

Hirdetés

A Precognox szoftverfejlesztő, technológiai cég érdekes projektbe fogott tavaly, a munka pedig idén is folytatódott. Nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint térképere vinni az eddig megjelent 7 Star Wars film szereplőinek párbeszédeit. Furcsán hangzik? Mutatjuk miről van szó egészen pontosan.

A munkát azzal kezdték, hogy jelenetekre bontották az egyes filmeket és megvizsgálták az ezekben lévő párbeszédeket. A grafikonra azok a szereplők kerültek fel, akiket háromnál többször említettek meg egy filmben. Az egyes csomópontok, tehát az ábrán a körök nevekkel azt jelzik, hogy milyen gyakran beszélt az adott karakter a jelenetek összességében. Minél nagyobb a kör, annál többször szólalt meg. A vonalak vastagsága két csomópont közt azt mutatják, hogy a két összekötött karakter milyen gyakran szólalt meg ugyanabban a jelenetben. A körökben lévő szám pedig azt jelenti, hogy hány párbeszédet folytatott le az adott karakter.

Ha tehát Hant és Leiat nézzük, akkor ők sokszor szólaltak meg és számtalanszor beszéltek egyazon jelenetben. A képre kattintva elérhetitek a mozgó ábrát is.

Egy másik érdekes gráf is készült a Precognox által, amiben a Star Wars univerzumában játszó színészeket veszik alapul. Ez azt mutatja, hogy ki kivel szerepelt együtt a legtöbbször, tehát minél nagyobb valakinél a kör, annál több emberrel láthattuk közösen a filmekben. A szín pedig arra utal, hogy melyik trilógiában játszott a színész vagy színésznő.

A képre kattintva szintén eljuthattok az interaktív gráfhoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)