Hirdetés

Star Wars: Lázadók - befutott az utolsó évad előzetese

|

Megérkezett az előzetese a Star Wars: Lázadók 4. évadának, ami végleg lezárja a csapat történetét.

Hirdetés

A Battlefront 2 és Az utolsó Jedik trailere után sem nyugodhat a Star Wars láz, hiszen az animáció szériák frontján is eddig nem látott képkockák kerültek fel az internetre a Star Wars: Lázadók negyedik és egyben befejező évadának előzetese képében.

A lent látható előzetes elején a harmadik évad fináléjára, a Thrawn admirálissal való összecsapásra emlékezteti a rajongókat, majd hangulatos tálalással prezentálja kikre számíthatunk a 4. évadban. A szokásos csapat mellett Thrawn admirális és a mandalóriaiak is feltűnnek, emellett a szemfülesek kiszúrhatták a Zsivány Egyesben látott U-szárnyú vadászgépet és a Yavin 4-et is.

Várható volt, hogy a nem húzzák a végtelenségig a szériát, hiszen a Lázadók egyetlen főszereplője sem szerepel, de még csak megemlítve sincs a későbbi számozott filmekben. Igaz, hogy űrhajójuk felbukkan a Zsivány egyesben, Chopper elgurul a bázison és egyetlen mondat erejéig Syndulla is szóba kerül, de az Egy új remény kapcsán már csak találgathatunk, hol lehettek.

A sorozat egyik fejese, Dave Filoni elmondása szerint a befejező szezon teljesen más lesz, mint amiket eddig csináltak. A Star Wars: Lázadók 4. évada 15 epizódból fog állni, ami az előző évad 21 részéhez viszonyítva talán kevésnek tűnhet, de ha 15 darab öt csillagos részt kapunk, akkor nem lesz okunk panaszra.

Nektek hogy tetszett az előzetes?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)