Hirdetés

Star Wars: The Last Jedi - ezek lesznek Luke első szavai?

|

Amíg mi továbbra is a körmünket rágva várjuk a trailert, vannak, akik már belenézhettek a Star Wars VIII-ba, sőt, el is mesélték, hogy mit láttak. Vigyázat, spoiler-veszély!

Hirdetés

A Star Wars VIII azzal a képsorral indul majd, amivel Az ébredő Erő befejeződött: Rey megérkezik a szigetre, hogy felkeresse a remeteként élő Luke Skywalkert, és átnyújtja neki a fénykardot.

A stáblista legördülése előtt csak néhány másodperc csendet kaptunk a hetedik epizódban, de Luke nyilvánvalóan megszólal majd, és nem ördögtől való gondolat, hogy erre már az első trailerben sor kerül. Most minden bizonnyal ebből fogunk SPOILEREZNI, úgyhogy ha semmit nem akartok tudni, még most zárjátok be a cikket.

Ma mutatták be az első nyilvános anyagot a befektetőknek és néhány szerecsés újságírónak, az LA Times egyik munkatársa pedig meg is osztotta Luke első szavait:

Who are you?

- kérdezi értetlenül Mark Hamill karaktere, aki látszólag olyan keveset tud Rey-ről, mint mi. Daniel Miller azt is elárulta, hogy a nekik levetített anyagban Leia, Finn és Chewbacca is felbukkantak, illetve rengeteg különböző helyszínt, hegyeket, sivatagot, erdőket és óceánokat is láttak, úgyhogy a Star Wars VIII eseményei sem egyetlen szobában zajlanak majd.

Hogy Luke nem ismeri fel elsőre Rey-t, az kifejezetten érdekes csavart vihet a történetbe, figyelembe véve az eddigi teóriákat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)