Hirdetés

Star Wars: Az utolsó Jedik - itt az előzetes, amit nem kéne megnézned

|

Menetrend szerint megérkezett az új Star Wars film előzetese, aminek megtekintésétől a rendező óva intett. De úgysem bírjátok ki.

Hirdetés

Számunkra rettenetes időpontban futott be a Star Wars: Az utolsó Jedik második trailere, de mivel semmit nem veszít, aki nem nézi meg azonnal, bármikor lehet pótolni. Például most, de csak saját felelősségre: a látottak befolyásolhatják a film megtekintésének élményét.

Hirdetés

Rian Johnson rendező legalábbis azt mondta, hogy aki úgy akar beülni a moziba, hogy semmit nem tud, az maradjon távol tőle, ami általánosságban igaz a trailerekre - az utóbbi években rászoktak arra, hogy túlzottan korán mutatják meg nekünk a kulcsfontosságú pillanatokat. A rendező egyébként még a trailer közzététele előtt megosztotta a film legújabb hivatalos poszterét, amelyen továbbra is a vörös szín dominál:

A szintén végig erősen a vörös árnyalataira építő és remekül megkomponált előzetesben feltűnik Luke, Rey, Kylo Ren, az új cuki lények, akik eladják a merchandise-t, meg mindenki, aki számít, de többet nem is mondunk róla, tessék, nézzétek: 

A látottakat itt elemeztük ki. A hazai premier december 14-én lesz. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)