Hirdetés

Stephen King, Steven Spielberg és a Stranger Things alkotói együtt dolgoznak egy új sorozaton

|

A Netflix megbízásából együttesen adaptálják tévéképernyőre Stephen King és Peter Straub nagy sikerű fantasyregényét, A talizmánt.

Hirdetés

Elég gyakori, hogy Hollywood befutott rendezői éveken, sőt évtizedeken át dédelgetnek egy-egy filmötletet, amelynek megvalósítása ilyen-olyan akadályokba ütközik. Hol a finanszírozás nem megoldott, hol pedig egyszerűen nem tudnak időt szakítani rájuk egyéb elfoglaltságaik miatt. Ilyen A talizmán is, Stephen King és Peter Straub közösen elkövetett fantasyregénye, amelynek megfilmesítési jogaira két évvel az első publikáció után, vagyis már 1984-ben lecsapott Steven Spielberg.

A tervezett mozifilmet ugyan azóta sem sikerült tető alá hoznia, ellenben más formátumban mégis megvalósulni látszik az álomprojekt. Személy szerint még jobban is örülök annak, hogy sorozatot forgatnak a 12 esztendős Jack Sawyer párhuzamos dimenziók közti utazással, hasonmásokkal, vérfarkasokkal és intrikával teli kalandjaiból. Jack a címadó talizmánt keresi, amelyről úgy tudja, hogy megmentheti haldokló édesanyja életét, arról viszont fogalma sincs, hogy a világ sorsa múlhat a csecsebecsén.

Hirdetés

A Netflix, a Paramount Television Studios, valamint az Amblin Entertainment hármasa által gyártott epizódok munkálataiból executive produceri minőségben a Duffer fivérek (Matt és Ross) is kiveszik a részüket, akik nem keveset merítettek King műveiből, amikor megálmodták a negyedik évadához közeledő sikersorozatukat. Ez nem más, mint a Stranger Things, melynek írója és executive producere, Curtis Gwinn viszi majd showrunnerként az új projektet, és egyúttal írói feladatokat is ellát majd. Stephen King ugyancsak belefolyik a munkálatokba mint executive producer.

Tekintettel arra, hogy a The Talisman sorozat abszolút kezdeti stádiumban van még (kész szkript, rendező(k) és színészek nélkül aligha lehet elkezdeni a forgatást), várhatóan csak évek múlva jutunk el odáig, hogy a Netflixen megnézhessük az első szezont. Az már nyilván nemcsak kreatív, hanem üzleti szempontokon is múlik, hogy a teljes kötetet letudják-e egyetlen évad alatt, vagy feldarabolják a történetet, amelyhez egyébkét King és Straub 2001-ben folytatást írtak. A fekete ház című kötetben a már felnőtt Jack Sawyer egy sorozatgyilkos után nyomoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)