Hirdetés

Steven Spielberg megdicsérte a Squid Game-et, balhé lett belőle

|

Az Indiana Jones-filmek, a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése, a Jurassic Park és A cápa rendezője szerencsétlenül fogalmazott.

Hirdetés

Vitán felül áll, hogy számos nagy hatású film rendezőjeként, két Oscar-díjjal és öt további jelöléssel, valamint 10 milliárd dollárt is meghaladó mozibevétellel a háta mögött Steven Spielberg szavának súlya van úgy a filmszakmában, mint azon kívül. Emiatt ha dicsérettel illeti egy pályatársa alkotását, az általában komoly visszhangot vált ki. A 2021-es év egyik legnagyobb szórakoztatóipari jelenségének számító Squid Game (magyar fordításban Nyerd meg az életed) kapcsán azonban egy szerencsétlen megfogalmazásnak hála negatív színezetet kaptak a Spielberg szájából elhangzott szavak.

A rendező a PGA Awards (Producers Guild of America) gáláján, ahol legújabb filmje, a The West Side Story remake-je is szerepelt a nomináltak között, akaratlanul is kényelmetlen helyzetbe navigálta magát, amikor megveregette a Netflix vállát, amiért "ismeretlen" színészekkel forgatta le a dél-koreai sorozatot ahelyett, hogy ismert hollywoodi neveket szerződtetett volna.

Hirdetés

Mondandóját árnyalva azt is hozzátette még, hogy az ilyesfajta bátor casting megváltoztatja, ahogyan a filmek és sorozatok készülnek, hiszen láthatóan anélkül is sikeressé tudnak válni, hogy széles körben ismert színészek játszanák a főszerepet.

"Jött a Squid Game, mindannyiunk számára átírta a matekot. Köszi, Ted [Ted Sarandos, a Netflix tartalmi fejlesztésért felelős igazgatója - a szerk]. Egykoron az amerikai sztárok voltak azok, akik miatt a közönség a mozikba tódult. Ma pedig érdekes módon ismeretlen emberek is játszhatnak minisorozatokba, illetve szerepelhetnek filmekben."

Spielberg valószínűleg jót akart, és nem is kell nagyon mélyre ásnunk az üzenetben ahhoz, hogy felszínre hozzuk a lényeget, de ahogyan mindezt tálalta, az cseppet sem meglepő módon heves reakciókat váltott ki az internet népéből.

Sokan rámutattak a rendező alapvető tévedésére, hogy csak azért, mert valaki nem különösebben ismert az Egyesült Államokban, a világ más részein még lehet milliók bálványa. És a Squid Game stábját sem csak a szél hordta össze egy eseménytelen őszi délutánon Szöulban.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)