Hirdetés

A Studio Ghibli mesélt Hayao Miyazaki új filmjéről

|

A mester az év elején tért vissza a nyugdíjból és már nagy erővel dolgozik a következő filmjén, ami sajnos még évekre van a megjelenéstől.

Hirdetés

Jó néhány éve már, hogy láttunk egy teljesen új filmet Hayao Miyazakitól, a rajongók pedig nem is reménykedtek már semmi újban a mester 2013-as visszavonulása után. Az év elején azonban a legendás alkotó visszatért a Studio Ghiblihez és új filmjén kezdett dolgozni.

Hirdetés

A stúdió jelenlegi producere, Toshio Suzuki mesélt a filmről a sajtónak. Elmondása szerint egy "akció-kaland-fantasy keveréket kapunk majd". Egyébként félvállról azt is megjegyezte, hogy Miyazaki fia is új projekten dolgozik a Ghiblinél.

Maga a mester azért tért vissza a nyugdíjból, hogy megalkothassa a "How do you live?" című történet adaptációját. A sztori egy jól ismert japán történet egy Koperu nevű srácról és nagybácsijáról, akik élik mindennapi életüket, közben pedig arról tárgyalnak, hogy mit is jelent élni.

Az új Miyazaki film elkészítése a hírek szerint még 4 évig is eltarthat, a munkában pedig rengeteg új animátor segédkezik, akiket most szedett össze a Ghibli. Alig várjuk, hogy láthassuk a munkájuk eredményét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)