Hirdetés

Súlyos autóbalesetet szenvedett Anne Heche

|

A Fedőneve: Donnie Brasco és a Hat nap, hét éjszaka színésznőjét égési sérülésekkel vitték kórházba.

Hirdetés

Még mindig súlyos, de legalább már stabil Anne Heche állapota; a teste jó része megégett, hosszú küzdelem lesz a gyógyulás. Ezt egy neve elhallgatását kérő ismerős mondta a CNN-nek két nappal azután, hogy a színésznőt autóbalesete után kórházba szállították Los Angelesben. Hozzátette: az orvoscsapat és a család még mindig nem tudta feldolgozni, mi történt, már csak azért sem, mert nincs elég információjuk. A rendőrség annyit mondott, állapota jelenleg nem teszi lehetővé, hogy kikérdezzék.

A Fedőneve: Donnie Brasco és a Hat nap, hét éjszaka színésznője a sebességhatárt jóval túllépve egy garázsnak ütközött pénteken. Amikor a segítségére siettek, visszatolatott az útra és továbbhajtott, ám nem sokkal arrébb újra karambolozott, ezúttal egy családi ház falával ütközött. A ház és az autó is kigyulladt, utóbbi ráadásul annyira összeroncsolódott, hogy a tűzoltóknak egy órába telt szétfeszíteni, hogy ki tudják menteni a színésznőt, aki addigra súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

Kritikus állapotban szállították kórházba. A Los Angeles Times úgy tudja, "beszámíthatatlan" volt a viselkedése, úgy tűnt, tudatmódosító szer hatása alatt áll.

Anne Heche a kilencvenes évek egyik legfelkapottabb színésznője volt; karrierje saját bevallása szerint akkor került zátonyra, amikor nyilvánosan felvállalta kapcsolatát Ellen DeGeneresszel, akivel három évig jártak. Tíz évig nem is forgatott, mostanában sorozatokban láthatjuk (The Brave, Quantico), és több filmje is bemutatásra vár.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)