Hirdetés

Ezt a filmet egy mesterséges intelligencia írta

|

Egy versenyre készült az alábbi alkotás, melynek forgatókönyvét teljes egészében egy szoftver alkotta meg.

Hirdetés

Az évente megrendezésre kerülő Sci-Fi London fesztivál 48 órás kihívásán mutatták be a Sunspring című filmet, amelyet Oscar Sharp rendezett. A filmkészítőknek néhány előre meghatározott elem felhasználásáva kell elkészíteniük egy rövidfilmet, a csapat azonban egy elég érdekes módját választotta a forgatókönyv megírásának.

A mesterséges intelligenciával foglalkozó szakember, Ross Goodwin segítségével fogtak egy LSTM-re (long-term short memory) épülő neurális hálót (ez gyakorlatilag ugyanaz az algoritmus, amely a csevegőprogramokban automatikus válaszokat generál a szöveg alapján), "megetettek" vele több tucat sci-fit, a Jurassic Parktól kezdve a Looperen át a Gameren keresztül a Star Trekig, majd elindították az algoritmust, ami megírta a forgatókönyvet.

A csapat aztán olvasópróbát tartott, nem sokkal később pedig bele is vágtak a forgatásba. A színészek menet közben próbáltak értelmet adni a sokszor elég zavaros dialógusoknak, a rendező pedig azt próbálta kitalálni, hogyan értelmezze azokat a részeket, hogy: " a csilalgok közt állt és a földön ült.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)