Hirdetés

Paul Feig szívesen rendezne még egy Szellemirtók filmet

|

Ugyan a 2016-os reboot teljesítménye nem igazán ad okot egy újabb epizód elkészítésére, Paul Feig szívesen visszatérne a Szellemirtók szériához.

Hirdetés

A 2016-os reboot felemás fogadtatását követően legalábbis kétséges lett, érdemes-e folytatni az új sztoriszálat, vagy esetleg új módszerrel kéne nekikezdeni a következő filmnek - már ha lesz ilyen. Hogy mi lesz a széria jövője, azt még nem tudjuk, de a legutóbbi mozi rendezője, Paul Feig nemrég elárulta, ő szívesen visszatérne egy második körre.

Hirdetés

A direktor nemrég a Yahoo-nak nyilatkozott a CinemaCon-on, ahol elmondta, csak a stúdión múlik, elkészül-e a folytatás. Persze ahogy korábban a széria visszatéréséért ágáló Dan Aykroyd is rámutatott, a 2016-os Szellemirtók pénzügyi teljesítménye okán nem törték össze magukat a Sonynál, hogy elinduljanak egy újabb epizód munkálatai.

Ennek ellenére Feig elmondása szerint élete végéig büszke lesz arra, amit a stáb elért a film készítése közben, illetve kiemelte, hogy a megjelenése óta eltelt nagyjából két évben sok olyan rajongói visszajelzést kapott, ami alapján úgy gondolja, a közönség köreiben is egészen népszerű lett azóta a reboot. Ennek ellenére elmondta, nagyon bánja, hogy a Szellemirtók nem teljesített jobban, ahogy azt is, ennek mi lehetett az oka.

"Az egyik dolog, ami egy kicsit hátráltatott minket, hogy ekkora társadalmi ügy lett a filmből. A közönségünk egy része pedig úgy érezte »Mi a franc, én nem egy ügyre, hanem csak egy filmre vagyok kíváncsi!«"

- mondta a rendező.

Mit gondoltok, érdemes lenne még egy esélyt adni a rebootnak, vagy ideje lenne elengedni a Szellemirtók szériát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)