Hirdetés

Szerinted melyik lenne a legjobb cím a Pókember 3-nak?

|

Tom Holland, Jacob Batalon és Zendaya is megosztotta az Instagram követőivel, hogy szerintük mi lenne a megfelelő cím az idén érkező Pókember 3-nak.

Hirdetés

Már 2019 óta nagy izgalommal várjuk a következő Pókember filmet, hiszen az Idegenben végén (és most spoiler jön azoknak, akik még nem látták) Jonah Jameson egész New York szeme láttára árulta el, hogy ki is repked valójában a maszk mögött.

Persze ez nem lenne elég ahhoz, hogy ekkora hype legyen a film körül, a Marvel éppen ezért példásan kezdte el építeni a készülő produkció körüli felhajtást. Alfred Molina és Jamie Foxx visszatérése mellett már szóba került Willem Dafoe Zöld Manójának feltűnése is.

Hirdetés

A filmről már egészen sokat tudunk (vagy legalábbis sejtünk), az viszont még mindig kérdés, hogy vajon milyen címmel kerül majd a mozikba. Erre korábban már rengeteg tipp volt, most pedig a három főszereplő is beszállt a találgatásba.

Először Tom Holland posztolta a saját nevezettjét a versenyre, teljesen úgy előadva, mintha az tényleg a végleges cím lenne.

Később, mikor a filmbéli jóbarátját alakító Jacob Batalon is bejelentette a címet, már tudni lehetett, hogy egy jó trollkodásnak lehetünk megint a szemtanúi.

Végezetül Zendaya is posztolt, talán az ő címe a legkevésbé hihető, bár okkal gondolhatjuk, hogy a háromból végül egyik sem lesz befutó.

A még cím nélküli Pókember 3, ha a vírushelyzet is úgy akarja, december 17-én kerülhet mozikba. Korábban voltak arról is híresztelések, hogy Andrew Garfield és Tobey Maguire is visszatér, ezeket viszont Tom Holland legutóbbi interjújában, ugyan burkoltan, de megcáfolta.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)