Hirdetés

Szexuális visszaéléssel vádolják a Squid Game Golden Globe-díjas sztárját

|

Egyszer már ejtették az ügyet, de most ismét elővették a hatóságok. A színész tagad.

Hirdetés

A Netflix tavaly őszi szezonjának nagy durranása volt a dél-koreai Squid Game, vagyis a Nyerd meg az életed című sorozat, amelyben egy halálos vetélkedő szereplőiért izgulhattunk. A több mint 100 milliós nézettségű, számos díjjal kitüntetett széria legkiemelkedőbb alakítását a most 78 éves O Jong-szu nyújtotta, aki a legjobb mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot is bezsebelte ezért.

Őt vádolja most szexuális visszaéléssel suwoni ügyészség egy 2017-ben történt eset miatt, amelyben csak 2021 decemberében, vagyis az Onak díjat hozó Golden Globe gála előtt tett hivatalos panaszt a sértett.

Az ügyet idén áprilisában már ejtette a hatóság, a hölgy kérésére viszont most újra megnyitották az aktát. A Variety beszámolója alapján a színészt csütörtökön hallgatták ki a történtek miatt, majd szabadon távozhatott. A vád szerint "helytelenül érintette meg" az állítólagos áldozatot.

Hirdetés

A színész azonban tagadja ezt, a dél-koreai JTBC-nek adott nyilatkozata szerint csak a nő kezét fogta meg, és egy tó körül sétáltak. Korábban bocsánatot is kért az eset miatt, ám erről most utólag azt mondja, hogy pusztán azért tett így, mert az illető biztosította, hogy "nem csinál majd ügyet" a dologból.

A történtek részleteiről keveset tudni, a képletet pedig tovább bonyolítja, hogy a suwoni ügyészség egyik munkatársa szerint nem pontosak a helyi médiában megjelent állítások. A Variety mindenesetre a Netflixet is megkereste a hír kapcsán, ám cikkünk írásáig nem reagált a streaming szolgáltató.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)