Hirdetés

Szintet lép erőszakosságban a Sikoly 6, már a 18-as korhatár-besorolás is kevés neki

|

Szellempofa sosem végzett még olyan kegyetlenül az áldozataival, mint az új Sikoly filmben.

Hirdetés

Sokat köszönhetnek a 2015-ben elhunyt Wes Cravennek a horrorrajongók, többek között olyan franchise-ok alapjait fektette le, mint a Sziklák szeme, a Rémálom az Elm utcában, valamint a Sikoly. Legutolsó rendezése a 2011-es Sikoly 4 volt, amit tízéves hiátus után követett a tavaly nagy sikerrel bemutatott ötödik, sorszám nélküli Sikoly. Mivel a 24 millióból forgatott meta slasherre 140 millió dollár értékben váltottak mozijegyet, nem is lehetett kérdés, hogy a rendezőpáros, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett újabb esélyt kap a bizonyításra.

Miként az előző film forgatókönyvét, a magyar mozikban március 9-étől vetített Sikoly VI. szkriptjét is James Vanderbilt és Guy Busick jegyzi, akik Sidney Prescott kivételével (Neve Campbell nem volt elégedett az ajánlattal) minden túlélőt visszahoznak, még Kirby Reedet (Hayden Panettiere ) is a Sikoly 4-ből, hogy a szereplőket Woodsboro ismerős környezetéből kiragadva New York forgatagában eresszék össze egy minden korábbinál veszedelmesebb Szellempofával. Vagy épp többel, hiszen sosem lehet tudni, hány gyilkos is van.

Hirdetés

De nemcsak a helyszín új, hanem Szellempofa módszerei is: a filmben látható gyilkosságok annyira véresek és kegyetlenek, hogy a Sikoly VI. lesz az első olyan film a sorozatban, amelyet nem 18-as korhatárral tűznek műsorukra a hazai mozik. Egy szinttel feljebb lépve X besorolást kapott, azaz a megtekintése csakis felnőtt nézőknek ajánlott.

És ez a kulcsszó, hogy ajánlásról van szó, tehát ha valaki úgy gondolja, akár kiskorú gyermekkel is beülhet a vetítésre, senki sem akadályozza meg benne, ellenben úgy kell készülnie, hogy erre csak 22:00 óra után nyílik lehetősége. Ez már nem csupán ajánlás, hanem a mozikra nézve kötelező, egyszerűen nem szabad korábban vetíteniük.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)