Hirdetés

Taron Egerton elárulta, melyik hős szerepében lépne be a Marvel Filmes Univerzumba

|

Komoly kihívást vállalna a Kingsman-széria sztárja.

Hirdetés

A 32 éves Taron Egerton sikeresen beverekedte magát a sztárok világába, hiszen már nem csak a Kingsman-széria Gary "Töki" Unwinjét, de Robin Hoodot és Elton Johnt is eljátszhatta a mozivásznon, most pedig épp egy igaz történeten alapuló thrillersorozatban, a Fekete Madárban villantja meg a tehetségét az Apple TV+-on.

A brit színészt ugyanakkor már 2019-ben összefüggésbe hozták a Marvel Filmes Univerzumával, azon belül is az X-Men Rozsomákjával, miután Hugh Jackman leköszönésével megüresedett a pozíció. Egerton akkor még úgy nyilatkozott, hogy pár év múlva talán elég kemény lesz a szerephez, a jelek szerint viszont már készen áll az adamantium-karmok felcsatolására.

Hirdetés

A színész a The New York Timesnak adott interjút, amelyben szóba került Rozsomák eljátszása is, a Marvel-filmekért rajongó Egerton pedig nem csak a lelkesedését, de a félelmeit is megosztotta az olvasókkal:

"Izgatott lennék, de egyben aggódnék is, hiszen Hugh annyira kötődik ehhez a szerephez, hogy elgondolkodnék, vajon nem lenne-e nagyon nehéz másnak eljátszania. De remélhetőleg, ha eljön az ideje, adnak nekem egy esélyt."

- mondta a sztár, egyben azt is felfedve, hogy egyébként már a Marvel Studios embereivel, köztük a vezető Kevin Feige-vel is beszélt az MCU-hoz való csatlakozásról.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Egerton tehát keselyűként köröz a szerep felett, az viszont nagy kérdés, hogy vajon sikerül-e lecsapnia rá. Persze ha a rajongókat kérdezzük, a következő Rozsomáknak is a karaktertől 2017-ben elbúcsúzott Hugh Jackmannek kell lennie, aki legutóbb egy ártatlannak tűnő Twitter-poszttal korbácsolta fel a kedélyeket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)