Hirdetés

Távoltartási végzést kért a Jackass 4 rendezője Bam Margerával szemben

|

Jeff Tremaine jogi úton érte el, hogy Margera ne mehessen a közelébe.

Hirdetés

Sosem volt botrányoktól mentes Bam Margera karrierje. A Jackass egyik legismertebb figurája az önrombolási hajlamon túl alkoholizmussal is küzdött, amit súlyosbított egyik legjobb barátja, Ryan Dunn 2011-es halála. Az évek során aztán többször is rehabra került, de mindig mindössze néhány napot töltött bent, és ugyan azt tervezte, hogy önmagától leszokik, nem járt sikerrel, folyton csak arról lehetett hallani a hírekben, hogy kivel balhézott össze részegen.

Sajnos a Jackass 4-ből is ki kellett őt zárni, miután a Paramount kockázatosnak látta a vele való közös munkát. Margera februárban sírva posztolt, arra kérve követőit, hogy bojkottálják a filmet, illetve küldjenek neki pénzt, hogy elkészíthesse a saját alkotását.

Hirdetés

Ekézte a rendező Jeff Tremaine-t, valamint a csapatot összefogó Johnny Knoxville-t is. Előbbi még május végén kért távoltartási végzést Margera ellen, mivel az egykori profi deszkás üzenetekben egyebek mellett azzal fenyegetőzött, hogy egy ütéssel megöli, illetve ha nem ír alá egy szerződést, vagy nem állít ki egy csekket, "az élete megváltozik". Telefonon azt is állította, hogy varázsereje van, és bármikor képes villámokat idézni.

A határozat értelmében Margerának legalább 100 yardos (91 méteres) távolságot kell tartania Tremaine-től, feleségétől és gyerekeitől, illetve nem léphet kapcsolatba a családdal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)