Hirdetés

Schwarzenegger visszatér James Cameron új Terminator filmjében

|

A legutóbbi próbálkozás nem sikerült túlzottan jól, de talán James Cameron visszatérése jót tesz majd a szériának.

Hirdetés

Sem a kritikusok, sem pedig a nézők nem voltak oda a Terminator-sorozat legutóbbi epizódjáért, ami az értékelések szerint egy fölöslegesen nyakatekert és koncepciótlan alkotás lett. Ennek ellenére mégis készül egy újabb film, amelyet nem más, mint a legendás Terminator 1-2 rendezője, James Cameron fog majd levezényelni.

Habár a Genysis egy új trilógiát indított volna el, a hatalmas pofáraesés miatt a stúdió úgy döntött, hogy inkább nem folytatják ebbe az irányba a sorozatot, a Cameron által rendezett film pedig a pletykák szerint egy reboot lesz. Schwarzenegger a cannes-i filmfesztiválon jelentette be a jó hírt, mely szerint csatlakozni fog Cameron projektjéhez és ismételten eljátssza a T-800-as szerepet, ami egykor ismertté tette Hollywoodban.

A színész szerint Cameronnak jó ötletei vannak arra, hogy hogyan is folytatódjon a franchise, szóval talán van okunk reménykedni. Egyébként nemrég az is kiderült, hogy Schwarzenegger nem fog feltűnni a legújabb Predator filmben, mert úgy gondolta, hogy a szerepe túl rövidke lenne, ráadásul a forgatókönyv sem tetszett neki. Remélhetőleg hamarosan egy kicsit többet is meg tudunk erről az új filmről. Ti mit gondoltok? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)