Hirdetés

Marvel's The Defenders - egyre több ismerős visszatérését erősítik meg

|

A Netflix új sorozatában, a Defendersben többek között a Daredevil és a Jessica Jones szériák hőseit láthatjuk majd együttműködni, és ahogy egyre több minden kiderül a sorozatról, úgy kerülnek elő a konkrét nevek is.

Hirdetés

A Defenders első teaserje után már tudtuk, hogy rengeteg ismerőssel fogunk majd találkozni az új sorozatban Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist mellett, azóta pedig a Twitteren folyamatosan érkeznek az új bejelentések.

A héten megosztott posztokból például megtudhattuk, hogy Elden Hensont is újra láthatjuk majd, Foggy Nelson szerepében. Figyelembe véve persze, hogy milyen fontos szerepet játszik a karakter Daredevil életében, nem jelent különösebben nagy meglepetést, hogy nem hagyják ki az új sorozatból sem.

Ismerős arc lesz mind a Jessica Jonesból, mind a Daredevil második évadából Carrie-Anne Moss, aki Jeri Hogarth-t fogja játszani. Róla a márciusban startoló Iron Fist sorozatban többet is megtudunk majd.

Eka Danville pedig Malcolm Ducasse karakterét fogja alakítani, akit szintén a Jessica Jones első évadában ismerhettünk meg. A három új szereplő mellett korábban bejelentették már Karen Page (Deborah Ann Woll) és Misty Knight (Simone Missick) visszatérését is, így a főgonoszt játszó Sigourney Weaverrel együtt már legalább hat embert ismerünk a főszereplőkön kívül.

A történetről még nincs információnk, de a leleplezett karakterek már így is valószínűleg mindenki kedvét meghozták a Defenders sorozathoz. A megjelenésig még legalább jövő évig várnunk kell, a premier pontos dátumát még nem ismerjük. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)