Hirdetés

Rian Johnson szívesen rendezné a The Mandalorian második évadát

|

A rendező járt a forgatáson és nagyon tetszett neki, amit ott látott, így ha beleférne az idejébe, akkor szívesen részt venne a folytatás formálásában.

Hirdetés

Az Utolsó Jedik rendezője hideget-meleget kap a vegyes fogadtatású epizód miatt, mely ugyan a keményvonalas rajongókat megosztja, de bevételek terén jól teljesített. Rian Johnson jelenleg új filmjét, a Tőrbe ejtvét promózza, de persze az ennek kapcsán adott interjúkban is óhatatlanul felmerül a Star Wars-téma. Most a nemrég debütált The Mandalorianről kérdezték a rendezőt, aki igen izgatott a sorozat miatt. 

Johnson nem marad távol a messzi-messzi galaxistól, hiszen a december 19-én debütáló Skywalker korával lezárul egy 9 részes történet, a hírek szerint pedig ő kapta meg a lehetőséget, hogy egy új trilógiát készítsen a jövőben. Egyelőre azonban saját projektjeivel van elfoglalva, viszont egy interjúban elmondta, hogy a The Mandalorian következő évadán szívesen dolgozna:

"Ha lenne rá időm, egy szívdobbanáson belül ott lennék. Egyszer meglátogattam a forgatást az első évad munkálatai alatt és elképesztően jól nézett ki. Nagyon szórakoztatónak tűnt."

A rendező arról is mesélt, hogy Az utolsó Jedik megosztó fogadtatása megtanította arra, hogy jobban kezelje a negatív kritikát és a közösségi médiás támadásokat, így már nem akar mindenkinek megfelelni, mert rájött, hogy ez lehetetlen.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)