Hirdetés

Egyesek szerint démoni a Disney új rajzfilmsorozata, petícióval tiltakoznak ellene

|

A balhét kirobbantó csoportosulás nem először ment neki így egy-egy népszerű alkotásnak.

Hirdetés

A keresztény-konzervatív nézeteket valló One Million Moms neve sokaknak ismerősen csenghet, ugyanis a csoport elég furcsa akciókat szervezett korábban. Egyebek mellett a Toy Story 4-et is bojkottálni akarták egy általuk problémásnak vélt jelenet miatt, de már a Burger Kinget is megtalálták egyszer egy bizonyos szó miatt.

Hirdetés

Az aktivisták ezúttal a Disney csatornán nemrég elindult, The Owl House című rajzfilmsorozatot célozták meg, amit egyből démoninak tituláltak. A mese főszereplője egy tinilány, aki egy portálon keresztül egy másik világba jut, ahol összebarátkozik egy lázadó boszorkánnyal. A One Million Moms szerint a rajzfilm egy démonokkal, boszorkákkal és varázslattal teli világot tár a gyerekek elé, és túl könnyelműen kezeli a poklot, valamint a démoni birodalom veszélyeit. Ezzel pedig megnehezíti azon családok életét, akik azért nézik a Disney Channelt, hogy elkerüljék a gonosz tartalmakat.

A csoport azt szeretné elérni, hogy a Disney elkaszálja a sorozatot, mivel úgy vélik, a műsor egy újabb veszélyes lépés a sötétségbe. A petíción eddig 16 ezer körüli aláírás van, ami nem túl sok, és tekintve, hogy a vállalat már az első évad premierje előtt berendelte a folytatást, kicsi az esélye annak, hogy egy hangos kisebbség tiltakozása miatt töröljék az egész sorozatot.

Szerintetek is démoni rajzfilm a The Owl House?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)