Hirdetés

A szállító: Örökség kritika - csökkent az oktánszám

|

A közkedvelt sofőr ezúttal megújult külsővel ugyan, de ismét kocsiba pattan és rendet tesz az alvilágban. Jó ez nekünk?

Hirdetés

2002-től számíthatjuk Jason Statham sztárstátuszát, mégpedig a Luc Besson által írt Szállítóval, amihez az elmúlt bő 10 év alatt kétszer tért vissza hivatalosan, de ha nagyon gonoszak akarnánk lenni, akkor kijelenthetnénk, hogy azóta majd minden filmjében ezt a figurát hozza vagy figurázza ki, mint tette utóbbit A kémben is nagyszerűen.

Most Bessonék a tejfölösszájú Ed Skrein képében (aki Deadpool ellenlábasa lesz majd hamarosan) fiatalítottak Frank Martin karakterén, de a hangvételen már fikarcnyit sem változtattak: ugyanolyan az akciókra és jó csajokra felhúzott hányaveti forgatókönyv, mint az előző két rész volt (az első még nem rugaszkodott el annyira a valóságtól). Akiknek azok közül legalább az egyik bejött és nem hiányolja Jason Stathamet, azoknak ajánlott, mindenki másnak erősen kerülendő.

Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor olvassátok el a CineStar kritikáját, amely őszintén megmondja nem túl pozitív véleményét Camille Delamarre (A szállító 3, Veszélyzóna, Elrabolva 2, Lockout) akciójáról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)