Hirdetés

The Walking Dead 9. évad - az első szezon óta most nyitott a legrosszabban

|

A sorozat legelső epizódja óta nem volt olyan évadpremier, amire ilyen kevesen lettek volna kíváncsiak.

Hirdetés

Bevallom, hogy egy ideje már engem is elveszített a The Walking Dead sorozat. Egyszer még valószínűleg pótolni fogom az utolsó évadokat, de a kilencedik szezon már semennyire sem volt képes megmozgatni a fantáziámat. A jelek szerint pedig az amerikai tévénézők nagy része is ugyanígy érzett. 

Hirdetés

A friss adatok alapján ugyanis mindösszesen 6,1 millió néző volt kíváncsi az AMC-n a The Walking Dead kilencedik évadának első részére, valamint az is kiderült, hogy az első számú célcsoport, a 18-49-es korosztály ebből 3,2 millió főt adott ki. A TheWrap számításai szerint ez 23%-os visszaesést jelent az összesített nézőszám tekintetében a nyolcadik évad fináléjához képest, az előbb említett korcsoport esetében pedig 27%-os a lemorzsolódás. Még durvább a különbség az előző szezon első részéhez viszonyítva, a nyolcadik évad premierjét ugyanis 11,4 millióan nézték meg, közülük 6,5 millióan sorolhatóak az előbb említett demográfiai csoportba életkoruk alapján - ez 50, illetve 47 százalékos zuhanást jelent.

A számok különösen annak fényében kellemetlenek, hogy ennél gyengébb startot csak az egész sorozat legelső része, az első évad első epizódja produkált, azt 5,53 millióan nézték, míg a második szezon premierjére már 7,26 millióan kapcsoltak oda. Azt sem szabad viszont figyelmen kívül hagyni, hogy a 18 és 49 év közötti felnőttek körében még így is a The Walking Dead a legnépszerűbb vasárnap esti sorozat az Egyesült Államokban, ezt a pozíciót pedig hét éve megszakítás nélkül birtokolja a széria.

Titeket érdekel még a The Walking Dead vagy már felhagytatok a nézésével? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)