Hirdetés

The Walking Dead - három film is készül, mindben szerepel Rick

|

A sorozattól elbúcsúzott, de nem sokára újra Rick Grimes szerepében láthatjuk Andrew Lincolnt.

Hirdetés

Már korábban is volt arról hír, hogy hiába száll ki, nem távolodik el teljesen a The Walking Deadtől a sorozat első része óta főszerepet betöltő színész.

Hirdetés

Scott M. Gimple, az AMC tartalomigazgatója bejelentette, hogy három The Walking Dead filmen dolgoznak épp, melyek közül az elsőt 2019-ben kezdik el forgatni. A tervek szerint mindegyikben szerepel Rick, így a színésznek is stabil állása lesz, illetve a családjával is tud majd időt tölteni Angliában, csak két hónapra kell a forgatásra utaznia az Egyesült Államokba. A cselekmények kapcsán annyit osztottak meg, hogy az első filmben a rejtélyes, A és B-típusú emberek után kutató csoport kerül előtérbe.

Aki még nem látta a legfrissebb részt, most forduljon el, görgessen egy bekezdést, és onnan folytassa!

A sorozatban most egy több éves időbeli ugrás következik, így az egyik film majdnem biztosan a köztes időben eltelt eseményekkel fog foglalkozni. Gimple megerősítette, hogy Rick sérülései ellenére életben marad.

Oké, vissza lehet fordulni!

Emellett a csatorna új sorozatokkal, új tartalmakkal is szeretné bővíteni a franchise-t, visszahozhatnak régi karaktereket és bemutathatnak újakat. Meg akarják mutatni, más tájakon hogyan alakultak az események, hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel az ottani túlélők, és hogyan kapcsolódik mégis minden össze. A fő széria viszont, akármi is történjen, megmarad.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)