Hirdetés

Thor: Ragnarok - Hulk tényleg benne lesz

|

Megerősítésre került az utóbbi idők egyik legnagyobb horderejű pletykája, miszerint Hulk kozmikus utazásra indul a mennydörgés istenével a Thor: Ragnarokban.

Hirdetés

Egy ideje megint a Marveltől hangos minden. Először az Inhumans film körüli pletykák tisztázódtak, majd bejelentették a Hangya folytatását, lefixálták a negyedik fázis dátumait és még a Daredevil sorozat 2. évadának előzetesét is megmutatták, amelyben feltűnik a Megtorló és Elektra is. Szintén nagy visszhangot váltott ki az a pletyka is, hogy Hulk felbukkan a harmadik Thor filmben, amelyet először a JoBlo szellőztetett meg belsős információkra hivatkozva. 

Most a Variety is megerősítette, hogy Mark Ruffalo már a végső tárgyalásokat folytatja arról, hogy Bruce Banner/Hulk szerepeljen a sokkalta sötétebbnek ígérkező Thor: Ragnarokban, de arról továbbra sem kaptunk biztosítékot, hogy a dühöngő zöld szörnyeteg és a Mjölnir ura valóban kozmikus utazásra indulnak-e együtt, ahogyan azt korábban hallhattuk. A sztoriban elméletileg megkapjuk majd az északi mitológia apokalipszisét és bemutatkozik egy új hős is Valkyrie személyében, akinek az a feladata, hogy átkísérje a halott isteneket a Walhallába. 

A Thor: Ragnarok forgatását csak jövőre kezdi meg Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok) rendező Christopher Yost (Thor: Sötét világ, A Föld legnagyobb hősei, Fantasztikus Négyes sorozat) forgatókönyvéből, feltételezhetően Ausztráliában, a Sifet alakító Jaimie Alexander pedig korábban azt is elkotyogta, hogy az Amerika Kapitány: Polgárháború fogja felvezetni a filmet. Ami a stábot illeti, Hemsworth és Alexander mellett biztosan visszatér Tom Hiddleston is Lokiként. A hivatalos premier 2017. november 3. 

Ti örülnétek egy Hulk & Thor társulásnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)