Hirdetés

Tíz videojátékos film, ami egyáltalán nem lett rossz

|

Tény, hogy játékadaptációkkal eléggé gyatrán áll Hollywood, de igaz-e, hogy nagyítóval kell keresni a jó videojátékfilmeket? Tízes listánk következik.

Hirdetés

Minden videojátékfilm premierjekor visszatérő kérdés, hogy léteznek-e egyáltalán vállalható adaptációk. Nos, a műfaj annak köszönheti, hogy szinte kódolva van benne a kudarc, hogy már az első kísérletekkel sikerült megalapozni a videojátékfilmek rossz hírének. Elég csak az egyik első adaptációt, az akár magasművészetként is értelmezhető Super Mario Brotherst megemlítenünk, de ha már jön az új Mortal Kombat bemutatója is,  a verekedős játék korábbi értelmezései is helyet kaphatnak a bűnök élvezetként értelmezhető feldolgozások listáján (még akkor is, ha az első film kultikus lett sokak szerint).

Kár, mert a helyzet az, hogy igenis vannak jó videojátékfilmek. Igaz, ehhez kicsit elnézőbbnek kell lennünk, ugyanis feldolgozások terén valóban nem áll jól Hollywood, ugyanakkor a téma több, egészen jól sikerült, de legalábbis említésre méltó filmben felbukkant már, sőt, mintha a közelmúltban már az adaptációk minősége is némiképp javult volna. Amíg az új Mortal Kombat film végeredményéért izgulunk, elhoztunk nektek tíz olyan filmet (oké, kilenc filmet és egy sorozatot), melyek miatt nem feltétlenül kell szégyenkeznie a gamerközösségnek.

Hirdetés

Háborús játékok (WarGames, 1983)

Az egyik legrégebbi videojátékos témájú film, a Háborús játékok című hidegháborús sci-fi-thriller mindjárt három Oscar-jelölést is kiérdemelt, holott enélkül is épp elég érdekfeszítő alkotás, már csak a sztorija miatt is. A Matthew Broderick által alakított fiatal hacker csupán játszani szeretne, ehhez képest viszont véletlenül feltöri az USA hadseregének rendszerét, és a programmal, amit leszed, tudtán kívül azt a szuperszámítógépet kezdi el birizgálni, ami a valóságban nukleáris háborút robbanthat ki. Mindent elárul a film akkori fogadtatásáról, hogy miután Ronald Reagan egykori elnök is megnézte, a hatására máris nemzetbiztonsági intézkedéseket hozott.

Silent Hill - A halott város (Silent Hill, 2006)

A korabeli kritika nagyon rosszul fogadta a japán Silent Hill francia rendező által levezényelt filmváltozatát, ezen pedig a 2012-es Silent Hill - Kinyilatkoztatás sem segített túlzottan. Ugyanakkor mégis többen úgy vannak a magyarul A halott város alcímre hallgató horrorral, hogy azért ha kell, rá tud ijeszteni az emberre, és annyira rosszul sem néz ki. Kár, hogy a szokásos játékadaptációs tünetekben szenved, azaz hogy hozzá képest számos horrorjáték érdekesebb vagy értelmesebb történettel és dialógusokkal apellál, így a zsáner máig végtelen türelemmel várja első épkézláb indulóját.

The King of Kong: A Fistful of Quarters (2007)

A világtörténelem és a popkultúra számos ikonikus rivalizálást kitermelt már. Ilyen volt például a játéktermi Donkey Kong világrekordjáért hajtó Billy Mitchell és Steve Wiebe küzdelme is, aminek a The King of Kong: A Fistful of Quarters ("Egy maréknyi érméért") című dokumentumfilm állít emléket, a 80-as években fénykorukat élő árkádgépek versenyszellemtől bódult játékosai előtt tisztelegve, bemutatva a versenyek kereteiért felelős szervezetet, a Guinness Rekordok Könyvébe kerülés történetét. Cseppet sem volt unalmasabb ez a korszak, mint a mai e-sporté, sőt!

Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. The World, 2010)

Ahogy Edgar Wright vette kezelésbe a Scott Pilgrim-képregényeket, azzal talán el is hitette az alapanyagot nem ismerőkkel, hogy Scott szerelmes hadjáratát szíve választottja exei ellen tényleg videojáték ihlette. Pedig nem, mégis olyan látvány, zene és küzdelem kíséri végig ezt az audiovizuális gyöngyszemet, hogy a legtöbb valódi játékadaptáció csak szeretne feleannyira videojátékfilm lenni, mint a Scott Pilgrim a világ ellen. Valóságos kultusz alakult ki körülötte az elmúlt évtizedben, abból pedig már a munkálatok elején sem csináltak nagy kérdést, hogy ki játssza el a címszereplőt: a rendező már akkor tudta, hogy Michael Cerára van szüksége, nemcsak mert vézna és kanadai, hanem mert még gitározni is tud.

Rontó Ralph (Wreck-It Ralph, 2012)

A Disney animációs részlegének legérdekesebb projektje az elmúlt évekből mindenképp a Rontó Ralph és annak folytatása volt. Közülük talán az előbbinek sikerült jobban ráéreznie a gamerkultúrára, míg a Ralph lezúzza a netet kicsit már idejétmúlt volt 2018-ban és túl későn reflektált a modern kori trendekre. Ehhez képest ahogy az első film a videojátékok olykor talán jobb sorsa érdemes ellenlábasai előtt szalutált, és ahogy Ralphon kívül még valódi játékhősöket is felvonultatott, az nemcsak hogy meglepő, de kifejezetten elismerésre méltó húzás volt a Disney-től.

Black Mirror: Bandersnatch (2018)

A Netflix által felkarolt Fekete tükör 2018 végén örvendeztetett meg minket egy interaktív felvonással Bandersnatch címmel, amiben mi dönthetünk egy lapozgatós játékkönyvet adaptáló fiatal programozó sorsáról. Választásaink összesen 150 percnyi és 250 szegmensnyi anyagból állnak össze akár másfél órás filmmé, tehát már csak a formátumból fakadóan is itt a helye összeállításunkban a nem mindennapi projektnek. Sajnos a Bandersnatch mégsem a disztópikus antológiasorozat fénypontja, de tény és való, hogy az ehhez hasonló próbálkozások valamelyest fel tudnák pezsdíteni a szebb napokat is látott szériát. Nem mintha alkotójának így, a koronavírus-járvány közepette olyan hű, de nagy kedve lenne folytatni azt.

Pokémon: Pikachu, a detektív (Pokémon Detective Pikachu, 2019)

Sokan fogták a fejüket, hogy az első élőszereplős Pokémon-film máris a franchise egyik legelborultabb vadhajtását, magát a detektív Pikachut rántja elő, azt is ráadásul Ryan Reynolds hangjával. Ehhez képest a Pokémon: Pikachu, a detektív, ha nem is formabontó, de üdítő szórakozást nyújtott, az animáció pedig kifejezetten cuki volt, pláne címszereplőnk esetében. Megérezte ezt az akkori közönség is, hiszen nyitóhétvégéjével bezárólag a darab a valaha volt legjobban nyitó videojátékfilm lett az USA-ban, még ha ezt a címet csupán egyetlen évig is őrizte meg, hogy aztán listánk soron következő tagja kaparintsa meg tőle. Kritikánk itt.

Sonic, a sündisznó (Sonic the Hedgehog, 2020)

A legszebb teljesítmény a Sonic, a sündisznótól az az, hogy mennyire mélyről tápászkodott fel: ha visszaemlékeztek a legelső kedvcsinálóra, a kék sünit akkortájt még olyan botrányosan rondára álmodták meg, hogy a népharag máris újratervezésre és premierhalasztásra kényszerítette az alkotókat. Olybá tűnt, megérte: a végeredmény, ha nem is lett egyedülálló, de azért megalapozott a további világépítésre, Sonic pedig végül méltó külsőt kapott, és sokak szívébe surrant be villámsebesen - elvégre ez a film döntötte meg a Pikachu, a detektív videojátékfilmes nyitányrekordját. Így nem is csoda, hogy már be is jelentették a folytatást, amiben minden bizonnyal nemcsak Jim Carrey Dr. Robotnikja fog visszatérni, de főhősünk régi jó barátjai közül is akár ketten tiszteletüket tehetik majd. Kritikánk itt.

Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge (2020)

Véres, egész estés Mortal Kombat-filmek terén a most érkező rebootot egy évvel előzte be a Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge. Igaz, nem élőszereplős, csupán animációs produkcióról van szó, aminek pont ezért nem kell visszafognia magát, már ami a brutalitást illeti. Azt az alcím sem rejti véka alá, hogy a film Scorpion bosszúhadjárata körül forog, kinek családját és klánját a Lin Kuei intézi el, de eközben természetesen Johnny Cage és társai is próbálják menteni saját világukat - hogyan máshogyan, ha nem koponyarepesztő ütésekkel! Ilyen értelemben talán tényleg hiánypótló a Scorpion's Revenge, de természetesen azért a franchise-t sem találja fel újra.

Mythic Quest (2020- )

Kakukktojásként a lista végére nem egy filmet, hanem a Felhőtlen Philadelphiából ismert Rob McElhenney Apple TV+-on futó sitcomját, a Mythic Questet tartogattuk. A cím egy fiktív MMORPG-t takar, McElhenney pedig a mögötte álló, abszolút túltolt, kreatív látnokot alakítja, pont úgy, ahogy egy hasonszőrű stúdió működését is elképzelnék a gamerek a szalagcímek alapján. A Ubisoft közreműködésével készült sorozat, ha csak elnagyoltan is, de az iparág és a streamerkultúra minden trendjét érinti, és ha nem is mindig vicces, az évad közepe tájékán (ami a játék új, grandiózus kiegészítőjének nevét, a Raven's Banquetet viseli alcímként) olyan mély érzelmi gyomrost visz be, különkiadásai pedig annyira szórakoztatóra sikeredtek, hogy már csak az ehhez hasonló fordulatok miatt is kíváncsian várjuk a május 7-én elrajtoló második évadot.

Nektek melyik a kedvenc játékadaptációtok vagy videojátékokról szóló filmetek? Írjátok meg kommentben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)