Hirdetés

Több sorozat munkálatai is szünetelnek Angliában a koronavírus miatt

|

A Sky, a Netflix, az AMC és az HBO is érintett.

Hirdetés

Aggasztó hírek érkeznek Nagy-Britanniából, miután Boris Johnson szinte minden korlátozást eltörölte nagyjából egy héttel ez előtt a szigetországban. A miniszterelnök maga sem tudta kiélvezni a Freedom Day-ként hivatkozott napot, hiszen kapcsolatba került egy igazoltan fertőzöttel, így karanténba kellett vonulnia.

Hozzá hasonlóan karantén vár a Gangs of London egyik stábtagjára is, aki pozitív eredményt produkált a hetente kétszer esedékes tesztelés egyikén. A munkálatok ilyenkor, a kormány tanácsára, tíz napra szünetelnek. Szerencsére a Sky, épp az ilyen esetekre készülve, korábban már kidolgozott egy rendszert, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen az egész stábnak, csak egy kisebb csoportnak karanténba vonulnia.

Hirdetés

Az AMC és a Sky egész olcsón megúszta a Netflixhez képest, utóbbi cég ugyanis két sorozatának munkálatait is jegelni kényszerült. A 12 Emmy-jelölést kapott Bridgerton esetében két fertőzöttet is találtak, de a koronavírus miatt a Matilda stábja is kényszerpihenőn van.

Szerencsére a Trónok Harca-előzménysorozata eddig egész olcsón megúszta a nehezített körülményeket. Ugyan a stábban itt is akadt megfertőződés, ő, és a vele kapcsolatba kerültek, karanténba vonultak. A House of the Dragon munkálatai így mindössze két napig szüneteltek, a munka ma már folytatódik a "rendes kerékvágásban".

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)