Hirdetés

Totál elborult Snyder Cut-utalást tartalmazhat a rendező következő, netflixes zombifilmje

|

Igazság Ligája, Igazság Ligája mindenütt, még talán az HBO Max konkurensén is.

Hirdetés

Nagyjából kismillió hírrel és cikkel ezelőtt, amikor Az Igazság Ligája Zack Snyder-féle vágása még csak puszta vágyálom volt, nem pedig valóság, a rendező nagy buzgón szórta filmje eredeti változatából a mindenféle ízelítőket. 2019 decemberében odáig ment, hogy még filmtekercs-tárolóknak tűnő fémdobozokat is posztolt a filmről, mondván, a Snyder Cut tagadhatatlanul létezik.

Azóta ugyebár bejelentették, hogy a film rendezői változata az HBO Maxen mutatja meg magát a nagyérdeműnek, sőt, mindeközben Snyder régi önmagához is vissza fog térni az Army of the Dead című, Netflixre készülő, idén várható zombifilmje révén (ez idővel előzményfilmet és anime sorozatot is kap majd). Ebből debütált most pár új fotó az Entertainment Weeklynek hála, rajtuk többek közt Dave Bautistával vagy a filmbe utólag belemasszírozott Tig Notaróval (aki azt a Chris D'Eliát váltotta tavaly nyáron, akit a forgatás után vádoltak meg szexuális zaklatással, és akit így konkrétan kivágtak a filmből).

Hirdetés

Az egyik ilyen képen, amin ott feszítenek a film szereplői, valami más is feltűnhet, közel a bal felső sarokhoz:

hát ezek nem pont ugyanazok a tekercsek, amiket Snyder bő egy éve kiposztolt a Snyder Cutról?

Akár várjátok Az Igazság Ligája definitív változatát, akár nem, azért ezt a pontot meg kell adni a filmesnek. Maga az Army of the Dead amúgy egy olyan csapatról fog szólni, ami egy zombijárvány közepette tör be Las Vegas zsíros kaszinóiba, hogy kifosszák azokat. Ugye a képen látható szajréval együtt a DC-film 2021 márciusára várható új vágását is bezsákolják majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)