Hirdetés

Nyugaton is megjelenik a zombis Train To Busan 2: Peninsula

|

Az utóbbi idők egyik legjobb zombis filmjének folytatása még idén megérkezik, ráadásul a nyugati rajongóknak sem kell majd sokat várnia rá.

Hirdetés

Tavaly a puliwoodos kollégáink nagyon elismerően írtak az eredetileg 2016-ban megjelent Train To Busan első epizódjáról, ami nem véletlen, hiszen az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, legfeszültebb zombis akciófilmjéről van szó. A zombik rajongói most újra örülhetnek, ugyanis kiderült, hogy a film folytatása még idén megérkezhet.

A rendező, Yeon Sang-ho elmondása szerint bár a Train To Busan 2: Peninsula számozás szerint egy folytatás, valójában nem az első film történetét fogja közvetlenül folytatni, viszont határozottan ugyanabban a világban játszódik. A történet középpontjában egy volt katona áll majd, aki sikeresen kimenekült a félszigetről, viszont nem sokkal később egy feladatot kap, ami miatt vissza kell térnie a katasztrófa sújtotta térségbe.

Egyelőre hivatalos megjelenési dátum még nincsen, de nagyon úgy tűnik, hogy még idén nyáron megjelenhet a film, ráadásul ha minden jól megy, a nyugati rajongóknak sem kell sokat várniuk, ugyanis az első rész sikerére való tekintettel az európai és amerikai forgalmazók is sorban állnak már, hogy terjeszthessék a filmet.

Ti mennyire várjátok? Szerettétek az első részt?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)