Hirdetés

Magyar feliratos előzetesben zúznak a Netflix Transformers sorozatának robotjai

|

A New York Toy Fair rendezvényen bemutatták a Netflix Transformers: War For Cybertron Trilogy: Siege szériájának első előzetesét.

Hirdetés

Még idén megérkezik a Netflix sajátgyártású Transformers animációs sorozata, vagyis a War For Cybertron trilógia első darabja, a Siege. Most ehhez a szériához érkezett meg az első előzetes, amit nálunk természetesen magyar felirattal felturbózva nézhettek meg. 

Hirdetés

A történetet persze már ismerjük, hiszen annyiszor elmesélték nekünk, hogy számon tartani is nehéz: a haldokló Cybertron bolygón a járművekké alakuló robotok két frakciója, az Autobotok és az Álcák vívják véget nem érő háborújukat. A sztorit a Netflix három nagy fejezetben szeretné tálalni, ebből a Siege lesz az első, ami a jelenlegi tervek szerint hat epizódot fog tartalmazni. A friss előzetesből kitűnik, hogy egy kicsivel sötétebb hangulatú adaptációra számíthatunk, mint amit a Transformers sorozatoktól megszoktunk. 

Premierdátumunk egyelőre nincs, de az alkotók szerint már 2020-ban felkerül a sorozat a Netflix kínálatába. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)