Hirdetés

Trónok Harca 7. évad - csak Kit Harington 15 órányi hamis jelenetet vett fel, hogy elkerüljék a spoilereket

|

A Jon Snowt játszó színész elmondása szerint a sorozat 7. évadának forgatásánál annyira meg akarták védeni a sztorit, hogy extra felvételeket csináltak elterelésnek.

Hirdetés

Harington a Jimmy Kimmel Liveban szerepelt, ahol természetesen a Trónok Harca 7. évada volt terítéken. Úgy tűnik, hogy a műsor készítői kifejezetten óvatosak voltak az új szezon kapcsán, mivel több olyan jelenetet is felvettek, ami nem kerül be az epizódokba, inkább csak a paparazziknak szolgált.

"Nagyon sok fotós járt a nyomunkban, főleg, amikor Spanyolországban jártunk, és ott felvettünk néhány hamis jelenetet. Összeraktunk embereket olyan helyzetekbe, amikről tudtuk, hogy a paparazzik imádnák, és nyomnák a képeket, amik aztán a neten végeznék, és az emberek azt hinnék, hogy valódiak."

Ezt nem csak egyszer csinálták meg. Harington elmondta, hogy még a szabadnapján is behúzták egy kamu jelenetre, amiből aztán 3 lett, és végül 5 órán keresztül forgatták a hamis anyagokat.

Kimmel feltette a kérdést, hogy mi van ha a színész csak azt mondja, hogy ezek hamis jelenetek, és csak el akarja kenni a kiszivárgott fotók jelentőségét. Ez is lehetséges, de akárhogy is, a vasárnapi premier után szépen, lassan ki fog derülni minden. Csak addig bírjuk ki valahogy.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)