Hirdetés

Trónok harca - 50 rémfarkas is feltűnhetett volna az Éjkirály elleni csatában

|

A rész rendezője mesélt arról, hogy sok grandiózus jelenet volt tervben, aminek a rajongók nagyon örültek volna.

Hirdetés

A Trónok harca egyik legikonikusabb állata a rémfarkas, a faj képviselői mégis elszomorítóan kevés szerepet kaptak az utolsó évadban. A fináléban két részt is dirigáló Miguel Sapochnik elmondta, hogy eredetileg egy nagyszabású jelenet is terveben volt a Stark-ház címerállatainak, azonban ez végül fennakadt a rostán.

Hirdetés

Eszerint Deres ostromakor a már az élőholtak seregét gyarapító Viserionnak nem csak testvéreivel kellett volna megküzdenie, hanem egy falkányi rémfarkassal is. Ez a mozzanat azonban annyira nem nyerte el az alkotók tetszését, hogy végül le sem forgatták. A rendező szerint nem illett volna a sorozathoz, ahogy 50 rémfarkas egy élőhalott sárkánnyal harcol, noha valószínűleg sok rajongó imádta volna.

Sapochnik azt is megjegyezte, hogy a sorozatért felelős David Benioff és D. B. Weiss nagyon fontosnak tartotta, hogy a saját víziójukat valósítsák meg, ne pedig a közönség igényeket szolgálják ki. Még a rendezőknek sem nagyon engedtek beleszólást a cselekménybe, ami így visszanézve valószínűleg nem volt a legjobb döntés. 

Az IndieWire által készített interjúban a rendező többek között mesél arról is, hogy véleménye szerint senkinek nem kellett volna túlélnie Deres ostromát. Ha több érdekességre is kíváncsiak vagytok, akkor érdemes meghallgatni.

Szerintetek illett volna a rémfarkasos jelenet a sorozatba?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)