Hirdetés

A Trónok harca újabb készítője kezdett előzménysorozat írásába

|

Az HBO ezerrel gyártja a westerosi történeteket a Trónok harca sorozat lezárása utánra, beszámolók szerint pedig a jelenlegi csapatból Bryan Cogmant is meggyőzték, hogy megírja egy, az előzményeket feldolgozó széria történetét.

Hirdetés

A kalózkodással kapcsolatos brutális statisztikák ellenére is elképesztő sikert hozott az HBO-nak a Trónok harca, így nem meglepő, hogy a csatorna a nyolcadik évad lezárása után is szeretne valamit kezdeni a világgal. Ennek érdekében számos különböző előzmény készítésébe fogtak bele, amiben a mostani alkotók közül is egyre többen vesznek részt.

Hirdetés

Amint azt a széria alapját adó A tűz és jég dala szerzője még tavasszal elárulta, öt különböző spinoffot is ki szeretne próbálni az HBO, ezek munkálataiban pedig eddig is többen részt vettek a jelenlegi kreatív gárdából. Most egy újabb fontos figuráról, Bryan Cogmanről derült ki, hogy egy előzmény-sorozat történetén dolgozik, méghozzá Geroge R. R. Martinnal közösen. Cogman a Trónok harca producereként és írójaként is dolgozott, a hatodik és a hetedik évadban is írt egy-egy epizódot, például azt, amiben bemutatkozott a közönségkedvenc Lyanna Mormont karaktere is.

Hogy az öt különböző történet közül melyikből készül tényleges sorozat, az persze valószínűleg csak a fő széria lezárása után derül majd ki, de az HBO utalt rá, hogy lehet, csak egy kap majd zöld utat. Martin pedig elárulta, hogy nem Robert felkelése és nem is a Dunk & Egg páros kerül a középpontba egyikben sem.

Ti milyen westerosi történet feldolgozását látnátok szívesen?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)