Hirdetés

Trump keményen beleállt az Élősködők moziba és Brad Pittbe, a forgalmazó válasza nem maradt el

|

Az amerikai elnök kampánykörútja során kezdte el ekézni a legjobb film Oscar-díját is bezsebelő dél-koreai mozit, valamint a legjobb mellékszereplő díjával távozó színészt.

Hirdetés

Donald Trump nemrég kampánykörútja aktuális állomásán, Colorado Springsben szóba hozta a 2020-as Oscar-gálát, ami az elnök szerint rettentően pocsék volt. Ha pedig már úgyis szóba került a díjátadó és az Akadémia, akkor gyorsan kifejtette a véleményét arról is, hogy nem egy amerikai, hanem egy dél-korai mozi vihette idén haza a legjobb filmnek járó aranyszobrot. 

Hirdetés

Trump kifakadva kérdezte a közönséget arról, hogy a pokolba történhet meg az, hogy egy dél-korai film nyer ebben a kategóriában az Oscaron. Az elnök szerint "már így is éppen elég gondjuk van Dél-Koreával a kereskedelem terén", és ennek a fejében még a legjobb film díját is képes volt "nekik" adni az Akadémia. Ezt követően azon kezdett el lamentálgatni az ország első embere, hogy "visszakaphatnák-e" az Elfújta a szél című 1939-es sikerfilmet - ezt a vágyát hatalmas ováció követte. 

Az elnök itt még nem állt meg, Brad Pitthez is volt pár keresetlen szava. Mikor ugyanis Pitt átvette a Volt egyszer egy Hollywoodban nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, köszönőbeszédében azt mondta, ő most 45 másodpercet kapott a szervezőktől, ez pedig pontosan 45 másodperccel több, mint amit John Bolton kapott a szenátustól az elnök elleni impeachment eljárás során. (Bolton 2019 szeptemberéig az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, a demokraták azért akarták beidézni a szenátusba, mert elvileg nagy rálátása volt az impeachment alapjául szolgáló eseményekre, a szenátus viszont végül nem szavazta meg tanúkénti beidézését.) Trump úgy fogalmazott, hogy sosem volt nagy rajongója Pittnek, akit (feltehetően szerinte végtelenül szellemesen) eztán kétszer "okoskának" nevezett. 

A Trump kampányeseményén elhangzottakra az Élősködőket az Egyesült Államokban forgalmazó NEON nemes egyszerűséggel annyit reagált, hogy teljesen érthető az elnök álláspontja, mivel nem tud olvasni. 

Szerintetek gondot jelent bármilyen szinten is az, hogy az Akadémia nem egy amerikai filmet talált 2020-ban a legjobbnak? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)